Ugrás a FőmenüreUgrás a Fő tartalomraUgrás a Lábléchez

Kiskar utcai orvosi rendelők felújítása

2023.06.21. 16:00

Projekt azonosítószáma: TOP-6.6.1-16-SH1-2018-00002

A projekt célja és rövid összefoglalása: A projektben megvalósuló infrastrukturális beruházás célja, hogy a régió egészségügyi ellátásának tekintetében bekövetkezett változásokhoz igazodva egy magasabb színvonalú ellátást biztosítson. A felújításra kerülő helyiségek terveinek elkészítésénél fontos szempont volt a funkcionalitásnak megfelelő kialakítás, a rendelők akadálymentes megközelítésének biztosítása, energiatakarékos működtetése. A Kiskar utca 9. sz. alatti helyszínen 5 háziorvos és 4 felnőtt és ifjúsági fogorvos végzi tevékenységét. A projekt keretében az infrastrukturális feltételeket fejlesztették, amely segítséget jelent a betegek ellátásában és az egészségügyi dolgozók munkájában. A korszerűen felújított helyiségek megteremtik a páciens és a szolgáltató háziorvos közötti bizalmi viszony minőségi változását és az orvos-beteg partneri együttműködést, ezen keresztül pedig a betegelégedettség növekedése, a beteg compliance javulása érhető el.

A beruházás során megújult a váróterem, kialakítottak egy akadálymentes wc-t, illetve egy új vizesblokkot. A belső nyílászárók cseréje is megtörtént. Az orvosi rendelőkben a régi öltözői bejáratokat megszüntették, festési munkákat, részleges burkolatcserét végzett a kivitelező. A projektarányos akadálymentesítés részeként felfestettek egy akadálymentes parkolóhelyet is.

A projekt célcsoportját a Szombathelyen élő lakosság alkotja, mivel fontos, hogy a városban javuljon az alapellátás színvonala. A rendelőegység felújítása a lakosság egészségi állapotának és életminőségének javítását, továbbá a területi kiegyenlítődést szolgálja az egészségügyi alapszolgáltatások minőségi fejlesztésével. A város népességmegtartó erejének növelésével, azaz a települési környezet fejlesztésével, a lakosság egészségi állapotának javításával a projekt közvetve hozzájárul a gazdasági növekedéshez.

A beruházás 2019. október 11-én lezárult, a rendelőegység felújítása megvalósult.

A beruházás összege: 12.679.680,- Ft

Kedvezményezett: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Megítélt támogatás: 13 500 000,- Ft
Támogatás mértéke: 100%

Megvalósítási időszak: 2019.03.01 - 2020.01.31.

Vissza az előző oldalra

Oldal tartalma utoljára módosítva: 2023.06.21. 16:56