Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a svájci Delli Sport Invest AG (DSM AG) vállalat sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megállapodásuk értelmében az Invest AG megvásárolja a Haladás 1919 Kft. üzletrészének 30%-át Szombathely Megyei Jogú Várostól.
A város 67%-os részesedéssel továbbra is többségi tulajdonos marad, míg az Invest AG kisebbségi tulajdonosként lesz felelős a Haladás 1919 Kft. sportszakmai fejlesztéséért.
Az új partnerség célja, hogy a két világ legjavát ötvözze: a helyi gyökerekkel rendelkező szombathelyi utánpótlás-fejlesztést a cégcsoport egyéb klubbefektetéseiből származó nemzetközi szakértelmével és szinergiákkal. Ez nemcsak a Haladás 1919 Kft. és a mintegy 220 játékossal rendelkező, szombathelyi Illés Akadémia közötti szoros együttműködést erősíti, hanem fenntartható lendületet ad a klub és a játékosok fejlesztésének is.
Az esmeményen dr. Nemény András polgármester elmondta: "Nagy reményeket fűzök a közös munkához az Invest AG-val. Személyesen vettem részt az intenzív tárgyalások többségén, így meggyőződéssel tudom mondani, hogy komoly sportszakmai befektető érkezett Szombathelyre. Olyan, akinek az elképzelései egybeesnek a város érdekeivel. Közös célunk, hogy tiszta viszonyokat teremtve, az önkormányzati, állami és magán erőforrásokat hatékonyan felhasználva elérjük, hogy minőségi futballt láthassanak a szombathelyiek. Ez a bejelentés egy hosszú út első lépése, de hiszem, hogy a tulajdonosok, a támogató sportszervezetek és a szurkolók segítségével együtt nagyon messzire jutunk, és a Haladás-család újra nagy és büszke lesz."
Martin Dellenbach, a DSM AG igazgatótanácsának elnöke hangsúlyozta: „Amit a klub neve ’Haladás’ (németül Fortschritt) jelent, az tökéletesen tükrözi identitásunkat. A játékosok, edzők és klubok strukturált fejlesztésében szerzett tapasztalatainkkal hozzá szeretnénk járulni a Haladás ambiciózus útjának támogatásához. A hagyomány, az infrastruktúra és a nemzetközi szakértelmünk kombinációja szilárd alapot teremt a jövő számára."
Fotó: Bonyhádi Zoltán



















