Ugrás a Főmenüre Ugrás a Fő tartalomraUgrás a Lábléchez

A 90 éves Kóbor László születésnapi köszöntése

2023.08.22. 10:32

Isten éltesse Laci bácsit!

90. születésnapja alkalmából köszöntötte fel otthonában Kóbor Lászlót dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere. Kóbor László Szombathelyen született, édesapja katona volt, majd cukrászdákba fagyit árult. Édesanyja háztartásbeli volt. Nyolcan voltak testvérek, ő a család 3. gyermekeként született. 2 fiú és 5 lánytestvére volt. Testvérei közül már csak húga, Anna él, aki 80 éves. 

Szombathelyen a Rákóczi Ferenc utcai általános iskolában végezte tanulmányait, majd kőművesnek tanult. Kezdetben kőművesként dolgozott, majd a cipőgyárban, IKV-nál karbantartóként, udvari munkásként, dolgozott. Nyugdíjba vonulása előtt a Dózsa György úti iskolában - szavaival élve - mindenesként dolgozott. 1985-ben vonult nyugdíjba. Egészségi állapota megromlott, 3 infarktuson esett át. 1952-ben kötött házasságot Tóth Máriával. Házasságukból 2 gyermek született. Polgárdiban 2 évig katonáskodott. 10 éve özvegy. Fiával él az egyszobás lakásban. László 62 éves, Toronyban a kertészeti vállalatnál dolgozik. Leánya Valéria 1953-ban született, nyugdíjas. 3 unokája (Tímea, Edina, Mónika), 8 dédunokája és 2 ükunokája (Hanna és Milán) szerez nap mint nap örömet Laci bácsinak. A 3. ükunoka születése pár hét múlva várható.

Fotó: Bonyhádi Zoltán

Vissza az előző oldalra

Oldal tartalma utoljára módosítva: 2023.08.29. 10:36